Javítások sorozata.
Sziasztok!
Hu, hát most aztán tényleg nem tudom, hol kezdjem el a leírást, de szerintem az elején. Majdnem minden hétvégémet Piszmogi kollégánál töltöm, mert igyekszem neki segíteni, amiben csak tudom. Mivel többször vezette a Suzukimat, ezért feltűnt neki, hogy 80-100km/h között az autó eleje rázkódik. Kérdezte, hogy miket cseréltünk. A fék nem lehet mivel cserélve lett, és miután felkerült a téli garnitúra vadi új gumi új felnikkel, ugyan úgy meg maradt a hiba. Jó, akkor nincs más mese féltengely. Egyik hétvégén nyílt nap volt itt az érdi Suzukis márkaszervizbe, mivel már ismernek minket felgurultam, hogy nézzék át az autót. Elég sok dolgot közöltek, hogy nincs a legjobb állapotban, de amit kihangsúlyoztak a féltengelyt az összes csuklójával együtt. Nem tudtam már elképzelni,hogy mi a frász lehet azzal a féltengellyel,így rákérdeztem,hogy ez miatt csinálhatja e ezt a gebaszt. Erre a szerelő vissza ment a kocsi alá egy pálcával. Elkezdte forgatni a féltengelyt szépen lassan, ki méregette, és igencsak látványosan volt görbe a sík pálca mellett. Hupsz. Az autó jó pár évvel ezelőtt puffos volt, de úgy látszik nem javították ki rendesen. Jó, akkor S.O.S.-be keríteni kell féltengelyt, de bontottat nem akarok,mert ki tudja milyen állapotú, meg mikor hullik szét. Nézzünk újat. Durván 82.000Ft/db. Leborultam a székről, azt a k*rva. Órákat keresgéltem a neten, mikor rábukkantam egy hirdetésre, amin elég jó árban kínálták a 1 pár féltengelyt 50.000Ftért. Konzultáltam az eladóval. Meg van még. Szuper holnap irány érte. Sulimtól 5 percnyire meg is találtuk. Megnézték, passzol hozzá szuper! Gyári! Október 23.-án nem volt suli, Piszmogi is otthon volt, féltengely csere, de kezdjük a baloldallal. Volt anyázás rendesen. Az előző szerelő valamiért hozzápiszkált a lengecsillapítóhoz, és a 2 csavarját a hülye állat, úgy meghúztam, hogy HÁRMAN legalább 6 méteres vízcsővel nyitottuk ki. Sikerült, ki a féltengely. Kihúzásnál miszlikre hullott, mint a külső, mint a belső csukló. Szuper! Összeraktuk, nem jó a féltengelycsukló csavar, nem találunk nincs senkinek. Hále lúja, nézzük csak meg a Mazdát jó e a csavarja. Jó lett. Összeraktuk, jöhet a próbakör. Illet volt olyan vigyor a fejünkön, hogy fúúú. Végre nem rázkódik a kocsi össze vissza. Jobbost majd megcsináljuk. Azon a héten megint volt időpontom Piszmogi garázsába, egy kipufogó építésre. Elüzleteltünk pár dolgot, és csérébe épített nekem egy kipuffantót, mert a gyári túl virsli volt nekem, meg különben is kifúj orrán, száján. Este fél 6ra készen is lettünk a melóval. Jöhet az indítás. Ezt meghagytam Piszmoginak. Olyan lett a rendszer amilyennek megálmodtam. Megbeszéltük, hogy 28dikától nekem úgyis őszi szünet lesz így péntek szombat náluk leszek, pénteken rendbe vágjuk, még a maradék hibákat a Szuszkán aztán csináljuk a megbeszélteket. Pénteken reggel, meg is érkeztem a megbeszélt időben, a kipufogómmal itt szerintem az egész utcát felvertem. Hátra volt még a motorolaj csere, szűrők cseréje, és a jobb féltengely is. Mivel Piszmogi kolléga mondta, hogy vegyek motoröblítőt, meg is vettem, átmostuk a motort. Hagytuk egy órát kicsöpögni az olajat, aztán feltettük az új szűrőt, és kapott friss olajat Total Classic 10W40et. Azon kívül levegő és benzinszűrőt is. Sokkal csendesebb lett a motor, nem kopognak a szelepek. Sajnos mivel apám nem gondozta az autót nekem maradt egy rakás meló rajta, de szívesen megcsinálom és remélem hűségen fog szolgálni az autó még nekem. Kapott most friss olajat még a váltóba is, mert az is szörnyű állapotba volt már. Illetve voltunk 26.-án Suzuki találkozón ott sikerült beszerezni a műszerfalba a kék ledet illetve sok-sok, szép Swiftetlátni.
Első indítás:
https://www.youtube.com/watch?v=6k7b8R2SGWw
Egy kisebb videó pörgetve:
https://www.youtube.com/watch?v=yRNqM2eeQuU
Kommentek
Soma22
Megőrülnék, ha ilyen irritáló kéken világítana egy 3-4 órás esti autózás alatt a műszerfal előttem.Krizsi
Soma22 #55070:Én csipázom nem zavar
Szólj hozzá!
Jelentkezz be az oldal tetején, vagy szólj hozzá facebook-fiókod használatával!