Japántól a németig.
Hát a Suzukis korszak június 30-al végetért. Az egyik gyerekkori szerelem vált valóra. Egy Opel Vectra C 1.8 Benzin Elegance 180.000km futott, elég jól felszerelt autó gazdája lettem
A Suzuki Németországban éli tovább életét az új gazdájával 2 év alatt 70.000km tekertem bele
Rapszódikus hetek.
Baleset 2014.10.09.
Baleset 2014.10.09.
No Comment.
Az új járgányról igy 3 hónap után.
Sziasztok!
Csak, hogy legyen írva valami a mostani járgányról is. A májusban vásárolt Swiftem nagyon jól szolgál, eddig semmi galiba nem volt vele. Egy két olyan hibát kivéve, ami bosszantó, de súlyosabb kiadáshoz nem vezetett. Első sorba még Juliusban volt egy lerobbanásom az éjszaka kellős közepén, éppen a pénteki összeröffenésről hazafelé, amikor egy csodás gányolásnak köszönhetően, zárlatos lett az utólagosan beépített relé, és elvette az AC pumpától az áramot.(Ezt nem én csináltam,nagyon profi villamossági szerelő volt aki,elvágott 6 kábelt és utána éppen,hogy csak leszigetelte.) Ezt másnap orvosoltam egy új relével és forrasztással és zsugorcsövezéssel. Aztán jött az, hogy az elmúlt hetekben nagyon büdös benzin szaga lett a kocsinak. Ez annak tudható volt be, hogy a benzinszűrő megadta magát, és lyukas lett, persze Suzukiéknál a fémházas szűrő nem divat és a műanyag házas olyan jó, hogy elmállik. Ezek után jött az, hogy akkor ideiglenesen bepótoltunk a szűrő helyére egy 8as átmérőjű benzincsövet, és másnap hozott az egyik ismerősöm Opel fém házas benzin szűrőt. Ezt én nem voltam hajlandó vissza rakni a kocsi alá, igy felkerült a motortérbe. Igaz, hogy rontja az összképet a motortérben, de pont nem érdekel a szépsége, egy a lényeg teszi a feladatát. Aztán még felkerült az autóra a sport kipufogó rendszer, természetesen Piszmogi féle. Ez is sokat dobott a kocsin, mint kinézetre, mint teljesítményben, mert kikerült alóla az a vrisli rendszer a középdobbal együtt, és alá került az 50es rendszer, ami teljesen egyedi. Azon kívül, hogy a kocsiba tankolok az égadta világon semmi baja. Mióta nálam van belekerült lassan 7000km, és abszolúte jól teljesít. Amikor ki lyukat a benzinszűrő akkor ment fel a fogyasztása, 9.70l/100km akkor szidtam egy kicsit de azon kívül rendkívül jó a fogyasztása. Városban illetve pályán is használom és vegyesbe eszik olyan 5.6-6 liter környékén pedig időnként elnehezül a lábam. A 16 szelepes Suzuki motorról nagyon elhíresült, hogy 130.000km környékén elkezd füstölni, mert, elszáll a szelepszár szimering. Lassan 135.000km van a kisautóban és egy gramm füst nem hagyta még el a kipufogót. Pedig rendszeresen figyelem. Nyáron klímát hordtam vele illetve anyagot és Törökbálinton olyan emelkedőkön ment fel 5dikben felpakolva, mint a szél 2 emberrel. Látszik, hogy gondos gazdája volt. Ritka eset, hogy 2 ilyen gondos női tulaj kezébe kerül az autó. Egy szóval nagyon meg vagyok elégedve a kisautóval. Szépen teljesíti az elé állított megpróbáltatásokat. A másik autómnál amit a kereskedők vissza vettek az alatt a 5 hónap alatt még nálam volt, megszámlálhatatlan hibát produkált és nem egyszer hagyott a szarban.
Kereskedőtöl autót venni ? Bajjal jár.. Új szerzemény.
Sziasztok!
Akadt egy kis szabad időm így leírom, hogy mi történt velem az elmúlt pár hónapban.
A januárban vásárolt Suzuki Swiftem sajnos igen csak nagy bukta volt. Amikor bejöttek ezek a nagy esőzések, a kocsi erőteljesen párásodott és nem akart indulni egy nagyobb eső után. egyik nap arra lettem figyelmes, hogy a gumiszőnyeg alatt áll a víz. felszedtem a kárpitot és orbitálisan csúnya látvány fogadott. A padló tiszta gitt volt, és össze vissza volt tákolva. Aztán elkezdetem nyomozgatni szétkaptam a kocsit, és mint kiderült a kocsi totálkáros volt. Az eleje A-tól- Z-ig ki van cserélve. De mivel januárban sajnos a késő délutáni órákban voltam megnézni nem lehette látni azokat a hibákat, amiket fényes nappal kicsi keresgélés után megtalált az ember. Azután a rendszámtábla tartón rajta volt egy kereskedés telefonszáma. Felvettem a kereskedéssel a kapcsolatot, és mint kiderült a kocsi rommá volt törve, illetve a szervizkönyven benne volt az előző tulaj neve címe stb. felkerestem a tulajt és ő is meg tudta azt erősíteni, hogy az autó nagyon erősen törve volt a jobb és baloldala illetve az orra, mivel nem adták meg nekik az elsőbbséget és beletolták őket egy álló autóba illetve szemből is kaptak. Ezek után elkezdtünk a kereskedéssel is beszélni, ahol az autót vettük és ők váltig állították, hogy az autó sérülésmentes. Miután meglátogattuk őket és megmutattuk az autót, azután sikerült velük megegyezni és visszavették az autót. De ez alatt nekem folyamatosan volt munkám illetve kellett járnom még be a suliba, ami miatt az autó kell. Elkezdtem nézelődni, és Dávid haverommal nem egy és nem kettő autót néztünk meg mire rábukkantam a mostani kisautómra. ezt szerda dél körül tették és fél 3kor már hívtam a tulajt, hogy megnézném a járgányt. Délután fél 5kor találkoztunk a Duna Plázánál. A tulaj egy fiatalhölgy volt, aki nagyon szerette az autóját. Minden számla meg van az autóról illetve az összes tankolásnak a számlája hol mikor mennyit papíron és exel táblázatban is vezetve. Az autóba csak is gyári alkatrészek kerültek. Ezek után Piszmogi úrral is megtárgyaltam a dolgokat, hogy ő neki mi a véleménye a gépezetről, mert porondon volt még 1 Swift Pécsett, ami 47.000km futott és az ára nem volt sokkal több, de voltak hibái. Piszmogi úr a budapesti járgányra szavazott. Vasárnap pénzzel a zsebben mentünk megnézni az autót Piszmogóval. Ő is átnézte alaposan és nem talált kivetni valót az autón. Fék, váltó nagyon jó volt kuplung szintén. Ezek után 550 ezerről sikerült az autót lealkudni 525 ezerrel. Aznap még el is hoztuk az autót. Vadonatúj nyári gumival, nagyon jó fejegységgel és a következő olajcseréhez mindent megvett hozzá a hölgy. Az autót olyan szinten volt gondozva, hogy félévente volt olaj cserélve, de fél év alatt 10 ezer km sem került bele. Szervizkönyv rendszeresen vezetve. Elhozatalkor a hölgy nagyon sírt a kisautó után, de megígértem neki, hogy folyamosan tartjuk a kapcsolatot. Ez így is lett minden információt leírtam neki, amit eddig megcsináltam az autón és örül, hogy gondos gazdája lett az autójának. Illetve július 2dikával sikeres műszaki vizsgát tettünk.
Típushűség, az "új" de régi Swift
Hol is kezdjek bele már nem is tudom. Kezdjük a legelején.
Alapból 2013 nyarán megörököltem apám Swiftjét, mert Ő vett egy Ignist, nekem meg jó lesz az. Elég sokat jártam is vele, munkába rohangásztam ügyeket intézni, iskolába. Azonban eljött az az időszak, amikor már kezdett eléggé bajos lenni a kocsi, mert mint az előző blogokban is írtam róla, futóműve igencsak pocsék állapotba volt a baleset miatt, aztán a motorja is nagyon sokat szolgát és törődve viszont nem volt vele. December eleje óta nézelődtem autó után, mert nagyon nem volt biztos a közlekedés a kék swifttel. Volt a porondon 2005 utáni Cicaswift, Ignis,Wagoner +, és persze régi Swift ebből is 3 és 5 ajtós. Baráti körömben többen a 3 ajtósra szavazta, többet az 5 ajtósra. De ez még a legeleje. Január 7. reggel beütött a krach.Az autó nem volt hajlandó beindulni, csak akkor, ha rácsaptam a légszűrőházra, ami alatt az injektor található. Ez bevált. Ezt játszottuk 2 napig. Aztán már ez se jött be. 8dikán délután végképp nem akart beindulni. Ha el is indult csak 3 hengerrel. Atán pár perc múlva csatlakozott a 4. henger is. Jó akkor próbáljuk meg kap egy kis hidegindítót. Azzal pöc-röff. Zsír! 3 napig azzal sem volt baj. Aztán utána már se sem vált be. Közbe bevittem szerelőhöz átnézték az autót. (3 szerelőnél jártam) Nem találtak semmit. Több Suzukis cimborával is kommunikáltam megnézték ők is nem tudják, mi van. Cseréltem osztófedelet, gyertyát gyertyákábelt, és úgy sem óhajtott normálisan menni. Jó elég volt. Néztem másik kocsit, de Suzukiba gondolkodtam ismételten ráadásul az újabba, ami már 16 szelepes. Találtam párat a kritériumoknak megfelelőt. Az elsőt le is fixáltam, hogy megyek, megnézem, és ha úgy van el is hozom. A megbeszélt időponttól 5 perc csúszással értem oda és elkelt az autó. Nem baj van még jelölt. A következő Miskolcon volt. Húzós táv, de sebaj, megnézzük. Lefixáltam a tulajjal,,hogy másnap reggel hívom,hogy mikor indulunk az autót megnézni. Fel is hívtam, de közölte, hogy jöttek és elvitték reggel. Igencsak pipa voltam, mert hihetetlen, hogy az ember megbeszél valamit és nem tartja a szavát az eladó/kereskedő. Az első autónál forgalmi helyzet miatt nem értem oda időben. Na, a 3dik jelölt viszont sikeresen sikerült megnézni, de nem az volt élőben, mint a leírásban. A negyedik jelölt viszont ígéretesen hangzott. Egy idős elsőtulajos autó volt kevés kilométerrel, vezetett szervizkönyvvel, karbantartva, kulturált belsőtérrel. Mentünk megnézni az autót. Természetesen suzuki márkaszervizes cimborámat is magammal vittem, mert ő tudja ezeknek a típushibáit, betegségeit. Alaposan átvizsgáltuk az autót, A-tól Z-ig. Különösebben nem találtunk belekötni valót. Ezek után jöhetett a próbakör. A kocsi néha-néha csörrent a kanyarodásnál. Aztán utólagosan kiderült, hogy csak a védőlemez a fék mögött. Az autó árából sikerült 40.000Ft lealkudni. Így került 580.000Ftba. Mivel ebben a szériában a legmagasabb felszereltségűt sikerült kifogni, így örültem, mert én szerintem jó vétel volt. Aztán jött a papírmunka és pénteken mehettem is érte. Aznap még rászortuk a 4 új téli gumit a másikról, és már is indulásra kész volt, ja meg egy akkucsere sem ártott benne. Aztán már mehettünk is a péntek esti Suzukis találkozóra. Kapott egy alapos mosást és waxolást.
Néhány adat:
Suzuki Swift 03 1.3 16V SOHC GLX
Futott kilométer átvételkor: 51.518km
Elektromos ablak, klíma, légszák, elektromos tükör,sötéített ablakok.
Azóta kapott 4 új gyertyát, friss olajat, olaj és légszűrőt, Illetve a hi-fi átépítésre került. A többi változtatás majd csak a garancia idő lejárta után van.
Futómű felújítás,fék,rongálás,találkozó,160.000km.
Sziasztok!
Megint folytatódnak a sorozatos javítások felújítások az autón. November közepén kezdett igencsak furán viselkedni az autó, mintha önálló életre kelt volna. Arra ment az úton amerre ő akart. Jobbra-balra imbolygott. Még amikor a féltengelyeket cseréltem, igencsak látványos volt, hogy a jobb oldali talpas csapszeg, lóg és kezdi feladni a harcot a balos is. Kezdett veszélyesre fordulni a helyzet. Mivel mostanában idő hiányában, nem tudtam foglalkozni az autóval és napi használatban van, ez így nem maradhatott. felvittem az érdi Suzuki márkaszervizbe, hogy ugyan nézzék már meg jól tippeltem e, hogy a lengőkarok kezdik feladni a harcot. Hát telitalálat volt. A baloldalon a szilent halt be, a jobb oldalon a csapszeg adta meg magát. Hurrá. Péntekre kaptam időpontot, a szervizbe a cserére. Fel is vittem 20 perc alatt kicserélték a 2 lengőkar. De ezen után kiderül, más probléma is. A két kormányösszekötő gömbfej is cserére szorul, illetve a futóművet úgyis be kell állítani. Mivel a szervizbe az alkatrészre am úgyis jócskán rádobnak az árára ezért ezt magam vettem meg inkább, úgyis van kedvezményem. Pénteken este le is rendeltem az alkatrészt a kocsihoz. Meg van a két kormányösszekötő. Hétfőn kérek időpontot a szervizbe, hogy rakják rendbe az elejét. Ezek után, még az is kiderült, hogy a fék is lassan cserére szorul. Nem csak a pofák, hanem a tárcsák is sajnos. Ez már azért nagy érvágás volt, de a fék nem játék sajnos, amit muszáj azt muszáj. Ezen kívül a hétvégére esett a havi RSK-s találkozónk is. Végre hivatalosan is RSK klubtag lettem és a matrica is felkerült a kocsira. remélem, ha kész lesz, a futómű nem jön még elő más probléma is. Ezen kívül, december 5.-éről 6.-ára virradóra megrongálták az autót. Mivel a parkolóba nem működött a közvilágítás így senki nem látott semmit. De rendőrségkijött és a lépéseket megettem, de a kamera olyan rossz helyen van, hogy a fa pont eltakarja a parkolót így nem sokat tudtak belőle kiszedni. De ez sajnos nem az első eset volt, mivel előtte 2-3 héttel a két első kereket szúrták ki. De az 5.-ei éjszaka alatt további 3 autót rongáltak meg 2 utcával odébb. Éppen itt lesz az ideje egy riasztó beszerelésnek, mert már nagyon kezd a türelmem elfogyni.
Javítások sorozata.
Sziasztok!
Hu, hát most aztán tényleg nem tudom, hol kezdjem el a leírást, de szerintem az elején. Majdnem minden hétvégémet Piszmogi kollégánál töltöm, mert igyekszem neki segíteni, amiben csak tudom. Mivel többször vezette a Suzukimat, ezért feltűnt neki, hogy 80-100km/h között az autó eleje rázkódik. Kérdezte, hogy miket cseréltünk. A fék nem lehet mivel cserélve lett, és miután felkerült a téli garnitúra vadi új gumi új felnikkel, ugyan úgy meg maradt a hiba. Jó, akkor nincs más mese féltengely. Egyik hétvégén nyílt nap volt itt az érdi Suzukis márkaszervizbe, mivel már ismernek minket felgurultam, hogy nézzék át az autót. Elég sok dolgot közöltek, hogy nincs a legjobb állapotban, de amit kihangsúlyoztak a féltengelyt az összes csuklójával együtt. Nem tudtam már elképzelni,hogy mi a frász lehet azzal a féltengellyel,így rákérdeztem,hogy ez miatt csinálhatja e ezt a gebaszt. Erre a szerelő vissza ment a kocsi alá egy pálcával. Elkezdte forgatni a féltengelyt szépen lassan, ki méregette, és igencsak látványosan volt görbe a sík pálca mellett. Hupsz. Az autó jó pár évvel ezelőtt puffos volt, de úgy látszik nem javították ki rendesen. Jó, akkor S.O.S.-be keríteni kell féltengelyt, de bontottat nem akarok,mert ki tudja milyen állapotú, meg mikor hullik szét. Nézzünk újat. Durván 82.000Ft/db. Leborultam a székről, azt a k*rva. Órákat keresgéltem a neten, mikor rábukkantam egy hirdetésre, amin elég jó árban kínálták a 1 pár féltengelyt 50.000Ftért. Konzultáltam az eladóval. Meg van még. Szuper holnap irány érte. Sulimtól 5 percnyire meg is találtuk. Megnézték, passzol hozzá szuper! Gyári! Október 23.-án nem volt suli, Piszmogi is otthon volt, féltengely csere, de kezdjük a baloldallal. Volt anyázás rendesen. Az előző szerelő valamiért hozzápiszkált a lengecsillapítóhoz, és a 2 csavarját a hülye állat, úgy meghúztam, hogy HÁRMAN legalább 6 méteres vízcsővel nyitottuk ki. Sikerült, ki a féltengely. Kihúzásnál miszlikre hullott, mint a külső, mint a belső csukló. Szuper! Összeraktuk, nem jó a féltengelycsukló csavar, nem találunk nincs senkinek. Hále lúja, nézzük csak meg a Mazdát jó e a csavarja. Jó lett. Összeraktuk, jöhet a próbakör. Illet volt olyan vigyor a fejünkön, hogy fúúú. Végre nem rázkódik a kocsi össze vissza. Jobbost majd megcsináljuk. Azon a héten megint volt időpontom Piszmogi garázsába, egy kipufogó építésre. Elüzleteltünk pár dolgot, és csérébe épített nekem egy kipuffantót, mert a gyári túl virsli volt nekem, meg különben is kifúj orrán, száján. Este fél 6ra készen is lettünk a melóval. Jöhet az indítás. Ezt meghagytam Piszmoginak. Olyan lett a rendszer amilyennek megálmodtam. Megbeszéltük, hogy 28dikától nekem úgyis őszi szünet lesz így péntek szombat náluk leszek, pénteken rendbe vágjuk, még a maradék hibákat a Szuszkán aztán csináljuk a megbeszélteket. Pénteken reggel, meg is érkeztem a megbeszélt időben, a kipufogómmal itt szerintem az egész utcát felvertem. Hátra volt még a motorolaj csere, szűrők cseréje, és a jobb féltengely is. Mivel Piszmogi kolléga mondta, hogy vegyek motoröblítőt, meg is vettem, átmostuk a motort. Hagytuk egy órát kicsöpögni az olajat, aztán feltettük az új szűrőt, és kapott friss olajat Total Classic 10W40et. Azon kívül levegő és benzinszűrőt is. Sokkal csendesebb lett a motor, nem kopognak a szelepek. Sajnos mivel apám nem gondozta az autót nekem maradt egy rakás meló rajta, de szívesen megcsinálom és remélem hűségen fog szolgálni az autó még nekem. Kapott most friss olajat még a váltóba is, mert az is szörnyű állapotba volt már. Illetve voltunk 26.-án Suzuki találkozón ott sikerült beszerezni a műszerfalba a kék ledet illetve sok-sok, szép Swiftetlátni.
Első indítás:
https://www.youtube.com/watch?v=6k7b8R2SGWw
Egy kisebb videó pörgetve:
https://www.youtube.com/watch?v=yRNqM2eeQuU
Fékolaj csere TIZENNÉGYÉV után !
Sziasztok!
Megint kénytelen voltam a Suzukim körül sürögni-forogni, mert sikerült kijönnie egy hibának. Amikor a GTI lámpát elhoztam a Suzukis kollégának felnyitottam a motorteret és ránézett egy két dologra mi a helyzet, fiatal kezdő Suzukisként hátha tud valamit mutatni, ami nem jó. Na, ez persze úgy is lett. Amikor ránézett a fékfolyadékra, szólt egyből, hogy ez már gázos.(Itt csak ismételni tudom magam: Az áprilisi "nagyszervíz".) De nem hagyott nyugodni az a tudat, hogy a fékfolyadékom nem kóser. Mivel rendszeresen járok Piszmogihoz vele is megnézettem. Amikor meglátta, elég hülye fejet vágott és közöl te, hogy "fékolaj csere, de sürgősbe". 2 hétig tudtuk húzni a dolgot, de az utolsó hétvégén az az 13dikán vasárnap este, mondta azt a kocsi, hogy én itt és most nem állok meg. Elszállt a fékem. A következő héten, megkaptam az Ignist a Swiftet pedig azonnali hatállyal elkobozták tőlem a szüleim, hogy ez így életveszélyes. Rendben. Örültem is meg nem is, mert a kocsi nagyon a szívemhez nőtt, és igaz, hogy az Ignis jobb és kényelmesebb meg újabb meg kevesebbet eszik meg a sok extra meg a stb., de akkor is a Swift az Én autóm és nem hagyott nyugodni, hogy szegény parkoló pályán van. Na, itt jött az, hogy hétfőn felhívtam Piszmogit, közöltem vele mi a szitu. Vasárnapra már be is kerültem a naptárba egy fékjavításra. Annyit tudtam vele kezdeni, hogy a tartályból leszívtam a pocsék olajat KB 3x és átpumpáltam a rendszert. Valamennyire hajlandó volt fogni a fék, így vasárnap szépen óvatosan bementem vele Piszmogihoz. De még hála az égnek korán reggel nincs akkora forgalom, meg visszaváltogatásokkal meg tudok állni. (Igaz nem tesz jót a sebváltónak.) Be is értem egyben. Délután került a fékre sor. Piszmogi nem akarta elhinni, hogy nem kerek a fék körül valami. Akkor hitte el, hogy gáz van, amikor megnyitotta a légtelenítő csapot és megjelent a fékolaj. Gusztustalan fekete színben. Na, akkor már tudta, hogy komolyan mondtam és nem vicceltem a pocsék fék ügyében. Kicseréltük a fékolajat, jöhet a próba kör. Elsőre szépen 2-3x ráfékeztem. Utána egy erősebbet. De már a pedál keménysége és reagálása az autónak is teljesen más volt. Hála az égnek helyrejött a fék, de még nem végeztünk, mert a két hátsó munkahengert nem lenne ártalmas cserélni. Elég ramaty az állapotuk, de 2-3 hónap múlva ismét fékfolyadék csere lesz, hogy átmosódjon a rendszer. Illetve kaptam még egy időpontot október 27.-ére amikor is remélhetőleg meg lesz, amire már nagyon várok, de ezt csak a következő blogban írom le.
GTI lámpa vol. 1
Sziasztok! Akkor kezdjük az első felvonással.
Szerdán elkezdtem keresgélni, megint GTI lámpát, de mivel pénz szűkében voltam eszembe jutott az, hogy hátha valakinek kell gyári sima lámpa, és szabadulna a GTI-től. Azonnal jött rá reakció. Már írtak is, hogy itt van a közelbe hova hozza. Megbeszéltük a részleteket, másnap találkoztuk. De úgy volt, hogy akkor felszereljük, de aztán nem lett belőle semmi, mert nem volt ideje a srácnak. A gyári lámpáimat fent hagytam és a GTI-ket hazaszállítottam. Hazaértem, elkezdtem szétszedni az autót, de az időjárás közbeszólt. 4 órára elállt az eső, így nekiálltam. Először ott ütköztem akadályba, hogy a lökhárító csavarjai olyan szinten voltak berohadva, hogy a csavar fejét már teljesen szétbasztam, de akkor sem nyílt ki, ráadásul süllyesztet volt. Itt jött az az ötletem, hogy bújtassuk ki a csavart úgy is műanyag. Ez megtörtént, de még jobban, is mint elképzeltem, mert még alátét sem kell, ha vissza akarnám rakni. Jöhetett a bekötés. Kezdett rám sötétedni, de azért nekiálltam. Mivel a GTI-nek és a gyári lámpámnak totál más a csatlakozás, így mókolnom kellett, de a gyári lámpa csatlakozóját sem szerettem volna levágni. Ajánlottak a Szuzis bagázsban olyat, hogy olvasszam meg a kábel szigetelését, és forrasszam rá a GTI vezetékét. Na, hát ez mivel megvalósításban sajnos gondot okozott, mivel nincs forrasztóm. Így maradt az, hogy szigetelőszalaggal, leszigeteltem és benézek Kecső kollégához majd egy gyors forrasztásra valamikor, a héten. Pénteken kiderül, hogy valami nem kerek, mert rendszerrel nem úgy világít, ahogy én szeretném és kéne neki. Délután megint összefutottam Gézával, kiderült, hogy a bekötésnél felcseréltem 2 kábelt, így a helyzetjelzőre került a fék és a fék a helyzetjelzőre. Ezt a hibát délután Piszmoginál azonnal javítottam, illetve a ködlámpát is bekötöttem. Itt köszönöm Timi segítségét, hogy nyomta a féket. Így biztos lettem benne,hogy én voltam az aki elkötött valamit, illetve volt egy kisebb kontakt hiba is. Itt a csiszpapír segített. Utána már csak összeraktam és kész is lett a dolog. Minden működött. Vasárnap meló után Piszmogi meghegeszti a lökösöm, és elkezdjük a sportdobom is csinálni. A végére néhány kép.