Típushűség, az "új" de régi Swift
Hol is kezdjek bele már nem is tudom. Kezdjük a legelején.
Alapból 2013 nyarán megörököltem apám Swiftjét, mert Ő vett egy Ignist, nekem meg jó lesz az. Elég sokat jártam is vele, munkába rohangásztam ügyeket intézni, iskolába. Azonban eljött az az időszak, amikor már kezdett eléggé bajos lenni a kocsi, mert mint az előző blogokban is írtam róla, futóműve igencsak pocsék állapotba volt a baleset miatt, aztán a motorja is nagyon sokat szolgát és törődve viszont nem volt vele. December eleje óta nézelődtem autó után, mert nagyon nem volt biztos a közlekedés a kék swifttel. Volt a porondon 2005 utáni Cicaswift, Ignis,Wagoner +, és persze régi Swift ebből is 3 és 5 ajtós. Baráti körömben többen a 3 ajtósra szavazta, többet az 5 ajtósra. De ez még a legeleje. Január 7. reggel beütött a krach.Az autó nem volt hajlandó beindulni, csak akkor, ha rácsaptam a légszűrőházra, ami alatt az injektor található. Ez bevált. Ezt játszottuk 2 napig. Aztán már ez se jött be. 8dikán délután végképp nem akart beindulni. Ha el is indult csak 3 hengerrel. Atán pár perc múlva csatlakozott a 4. henger is. Jó akkor próbáljuk meg kap egy kis hidegindítót. Azzal pöc-röff. Zsír! 3 napig azzal sem volt baj. Aztán utána már se sem vált be. Közbe bevittem szerelőhöz átnézték az autót. (3 szerelőnél jártam) Nem találtak semmit. Több Suzukis cimborával is kommunikáltam megnézték ők is nem tudják, mi van. Cseréltem osztófedelet, gyertyát gyertyákábelt, és úgy sem óhajtott normálisan menni. Jó elég volt. Néztem másik kocsit, de Suzukiba gondolkodtam ismételten ráadásul az újabba, ami már 16 szelepes. Találtam párat a kritériumoknak megfelelőt. Az elsőt le is fixáltam, hogy megyek, megnézem, és ha úgy van el is hozom. A megbeszélt időponttól 5 perc csúszással értem oda és elkelt az autó. Nem baj van még jelölt. A következő Miskolcon volt. Húzós táv, de sebaj, megnézzük. Lefixáltam a tulajjal,,hogy másnap reggel hívom,hogy mikor indulunk az autót megnézni. Fel is hívtam, de közölte, hogy jöttek és elvitték reggel. Igencsak pipa voltam, mert hihetetlen, hogy az ember megbeszél valamit és nem tartja a szavát az eladó/kereskedő. Az első autónál forgalmi helyzet miatt nem értem oda időben. Na, a 3dik jelölt viszont sikeresen sikerült megnézni, de nem az volt élőben, mint a leírásban. A negyedik jelölt viszont ígéretesen hangzott. Egy idős elsőtulajos autó volt kevés kilométerrel, vezetett szervizkönyvvel, karbantartva, kulturált belsőtérrel. Mentünk megnézni az autót. Természetesen suzuki márkaszervizes cimborámat is magammal vittem, mert ő tudja ezeknek a típushibáit, betegségeit. Alaposan átvizsgáltuk az autót, A-tól Z-ig. Különösebben nem találtunk belekötni valót. Ezek után jöhetett a próbakör. A kocsi néha-néha csörrent a kanyarodásnál. Aztán utólagosan kiderült, hogy csak a védőlemez a fék mögött. Az autó árából sikerült 40.000Ft lealkudni. Így került 580.000Ftba. Mivel ebben a szériában a legmagasabb felszereltségűt sikerült kifogni, így örültem, mert én szerintem jó vétel volt. Aztán jött a papírmunka és pénteken mehettem is érte. Aznap még rászortuk a 4 új téli gumit a másikról, és már is indulásra kész volt, ja meg egy akkucsere sem ártott benne. Aztán már mehettünk is a péntek esti Suzukis találkozóra. Kapott egy alapos mosást és waxolást.
Néhány adat:
Suzuki Swift 03 1.3 16V SOHC GLX
Futott kilométer átvételkor: 51.518km
Elektromos ablak, klíma, légszák, elektromos tükör,sötéített ablakok.
Azóta kapott 4 új gyertyát, friss olajat, olaj és légszűrőt, Illetve a hi-fi átépítésre került. A többi változtatás majd csak a garancia idő lejárta után van.
Kommentek
Szólj hozzá!
Jelentkezz be az oldal tetején, vagy szólj hozzá facebook-fiókod használatával!