Fékolaj csere TIZENNÉGYÉV után !

Sziasztok!
Megint kénytelen voltam a Suzukim körül sürögni-forogni, mert sikerült kijönnie egy hibának. Amikor a GTI lámpát elhoztam a Suzukis kollégának felnyitottam a motorteret és ránézett egy két dologra mi a helyzet, fiatal kezdő Suzukisként hátha tud valamit mutatni, ami nem jó. Na, ez persze úgy is lett. Amikor ránézett a fékfolyadékra, szólt egyből, hogy ez már gázos.(Itt csak ismételni tudom magam: Az áprilisi "nagyszervíz".) De nem hagyott nyugodni az a tudat, hogy a fékfolyadékom nem kóser. Mivel rendszeresen járok Piszmogihoz vele is megnézettem. Amikor meglátta, elég hülye fejet vágott és közöl te, hogy "fékolaj csere, de sürgősbe". 2 hétig tudtuk húzni a dolgot, de az utolsó hétvégén az az 13dikán vasárnap este, mondta azt a kocsi, hogy én itt és most nem állok meg. Elszállt a fékem. A következő héten, megkaptam az Ignist a Swiftet pedig azonnali hatállyal elkobozták tőlem a szüleim, hogy ez így életveszélyes. Rendben. Örültem is meg nem is, mert a kocsi nagyon a szívemhez nőtt, és igaz, hogy az Ignis jobb és kényelmesebb meg újabb meg kevesebbet eszik meg a sok extra meg a stb., de akkor is a Swift az Én autóm és nem hagyott nyugodni, hogy szegény parkoló pályán van. Na, itt jött az, hogy hétfőn felhívtam Piszmogit, közöltem vele mi a szitu. Vasárnapra már be is kerültem a naptárba egy fékjavításra. Annyit tudtam vele kezdeni, hogy a tartályból leszívtam a pocsék olajat KB 3x és átpumpáltam a rendszert. Valamennyire hajlandó volt fogni a fék, így vasárnap szépen óvatosan bementem vele Piszmogihoz. De még hála az égnek korán reggel nincs akkora forgalom, meg visszaváltogatásokkal meg tudok állni. (Igaz nem tesz jót a sebváltónak.) Be is értem egyben. :D Délután került a fékre sor. Piszmogi nem akarta elhinni, hogy nem kerek a fék körül valami. Akkor hitte el, hogy gáz van, amikor megnyitotta a légtelenítő csapot és megjelent a fékolaj. Gusztustalan fekete színben. Na, akkor már tudta, hogy komolyan mondtam és nem vicceltem a pocsék fék ügyében. Kicseréltük a fékolajat, jöhet a próba kör. Elsőre szépen 2-3x ráfékeztem. Utána egy erősebbet. De már a pedál keménysége és reagálása az autónak is teljesen más volt. Hála az égnek helyrejött a fék, de még nem végeztünk, mert a két hátsó munkahengert nem lenne ártalmas cserélni. Elég ramaty az állapotuk, de 2-3 hónap múlva ismét fékfolyadék csere lesz, hogy átmosódjon a rendszer. Illetve kaptam még egy időpontot október 27.-ére amikor is remélhetőleg meg lesz, amire már nagyon várok, de ezt csak a következő blogban írom le. :D

Fékfolyadék ami a rendszerből jött. Miután leülepedett.

Kommentek

KeMa

Ez meg fékFOLYADÉK, 18 év után:
http://kema.garazs.net/image/11460.jpg

http://kema.garazs.net/image/11461.jpg

Zsó

szép, szép :) előírás mennyi is? 4-5 év az élettartama? :D
Amúgy a visszaváltogatás egyáltalán nem tesz rosszat a váltónak, csak egy kis gázfröccsel meg kell bolondítani. Igaz ami igaz, ha ez nem megy, akkor a fékbetét olcsóbb, mint a kuplungtárcsa-csere

Krizsi

KeMa #55040:
Az is kellemes. :D
Zsó #55042:
3mat mondtak nekem, de szerintem ezt be is tartom. Piszmogi kolléga nagyon lecseszett,hogy elhanyagolt a kocsim. Június óta hajtom, és már elég sok dolgot hoztam helyre rajta,de folyamatosan javítgatom. :) Napi használatos a kincsem, így muszáj,hogy bírja. :)

Szólj hozzá!

Jelentkezz be az oldal tetején, vagy szólj hozzá facebook-fiókod használatával!