Szerelő utáni maradványok.
Sziasztok. Hát most mivel nincs kispókom apámtól megörököltem a Suzukit,így most erről írok blogot.
Az autó Március környékén érte el azt a kmet amikor egy jó pár dolog cserére volt érett. Elvitte a szerelő az autót, és 3 hét múlva kerül vissza hozzánk. Az első körben visszakerülés után másnap már jött érte vissza a szerelő, mert az autó berángatott, és leállt. 2 hét után megint visszakerült hozzánk, de akkor is vissza kellett vinnie, mert, a kipufogó, amit az autó alá rakott eltört itt kihangsúlyoznám azt is, hogy vadi új kipufogó. Itt 1 héten belül sikerült megoldania a problémát. Elhozta az autó, majd 3 nap múlva még csak beindulni sem volt hajlandó. Akkor már elég mérgesek voltunk, de a pénzt elkérte meg az autóból az összes benzint kiautózta. 3x csak jó lett habár most se tökéletesen. Június óta járok az autóval, de többször jeleztem a szüleim felé, hogy valami nem kerek vele. Rángat, lefullad, lehörög. Megnéztem a számlát, hogy miket cserélt ki. Kicserélt sok mindent, de a gyertyát a légszűrőt csak kiszámlázta. Piszmogi kollégával beszéltem, hogy mi lehet a gubanc, mert emelkedőnek felfele elkezd fuldokolni. vasárnap jött el az a pont, hogy elég volt, amikor az autó emelkedőnek felfele leállt. Nagy nehezen felvánszorogtam az emelkedően másnap mentem is Piszmogihoz nézzék át. Légszűrőt lecseréltem 3 napja az kilőve. Piszmogi megkérdezte, hogy: „Mikor lett gyertya cserélve az autóban? „Elvileg a szerviz lapon leírtak szerint most. Ránéztünk a gyertyára, és megláttuk, hogy még csak hozzá sem lett nyúlva. Jó, kivettük őket hézag akkora volt, hogy a csavarhúzó befért. Állítottunk rajta, hogy legalább kibírja a hosszú hétvégét. Mai nappal sikerült vennem bele 4 új gyertyát. Délután kicseréltem őket, és máris helyrejött az autó. Nem igazán tudom elhinni, hogy mért kellett így csinálnia, de már komolyan mondom ezen túl egy autó se fog autószerelőhöz menni,max márkaszervizbe.
Kommentek
Karki
Már ott gyanút kellett volna fognotok, hogy hetekig ült az autón, pláne ilyen relatíve egyszerű melóknál. Ezt a szerelőt sürgősen felejtsétek el.Hepp Ádám
Azért remélem visszamentetek és a képébe nyomtátok az "új" gyertyákat... Biztos, hogy ha ezt eljátszaná velem egy műhely, akkor finoman megemlítenék nekik 3 aprócska betűt: NAV.Krizsi
Holnap hívja fel apám, a kedves szerelő urat, hogy a számlát szépen ki is lehet javítani és a pénzt vissza adni mivel mint dokumentáltam fényképekkel.Pety@
Márkaszervizekről is tudok érdekes dolgokat mesélni, szóval nyugodtan el lehet azt is felejteni...Krizsi
Pety@ #54882:Én direkt megmondtam anyáméknak ne vigyék se szerelőhöz se ide se oda, el kell vinni vagy Piszmogihoz vagy a szomszédjához, ők tuti,hogy megcsinálják. Piszmogi szomszédja alapból is autószerelő, de a normális fajta keveset kér de dolgozik, 4 éve ismerem a öreget. Igaz vén szaki,állandó jelleggel le vagyok baszva mért szólok bele az autós ügyekbe. (Tulajdonképpen le vagyok hülyézve állandóan, ha a Suzukiról van szó mivel, én csak egy hülye kispolskis vagyok.) Most felsültek megint, elnézést kértek, és végre képesek rám hallgatni, autószerelő ügyben.
Zsó
persze, az ember márkaszervizzel sem lehet biztos a dolgában...sőt... igazából szerintem csak tapasztalat útján lehet megbízható szerelőt találni, és még az sem dolgozik mindig hibátlanul. A lónak négy lába van, mégis megbotlik.. a szerelőnek pedig jó esetben is csak kettőKrizsi
Zsó #54893:Ezért is fogom a swiftet magam szervizelni, vagy van pár swiftes haverom, inkább velük megcsináljuk lehet több idő de az biztos. A másik nemsokára jön a családba az Ignis. Azt rendszeresen hordták márkaszervizbe, az továbbra is oda fog menni. Illetve van egy biztos autószerelő ismerősöm. Aki 40 éve van a szakmába, és jól ismerjük egymást max hozzá viszem el az autókat.
Szólj hozzá!
Jelentkezz be az oldal tetején, vagy szólj hozzá facebook-fiókod használatával!