Devil és Angel az az már megint egyszere

Hol is kezdjek bele... Megvan! Anyum szólt még augusztus elején, hogy gond van a kocsival. Recseg, kidobálja a sebességet, ömlik belőle az olaj. Nyáron láttuk már,hogy a gumiharangok felett eljár az idő. 22 évig jól bírták azért. Megbeszéltük 31dikén nekiállunk szétkapni ismét. Motor, váltó ki, váltót rendbe dobni tömítés csere stb. így is lett. 31dikén szétbeleztük. Csúnya látvány fogadott, amikor kiért a váltó az autó alól és le lett kapcsolva a motorról. Orrán, száján dőlt belőle az olaj. A nyeles tengelynél, a difi csapágy oldalán levő gumigyűrűnél, a féltengelygumiknál. Szuper! Szombaton reggel kezdődött a szétkapás pucolás összerakás. Igen, ám de az időjárás közbeszólt, mert szakadt az a ... eső. Sikerült végre a váltót összerakni, mehet rá a motorra majd az egész vissza a kocsiba. Simán ment, sallangok bekötve, minden lerögzítve, indítás. Nem csinál semmit. Kezdett elfogyni a türelmem. Önindítónál nem volt jó a mágnes kapcsolónál a saru. Csere megtörtént szuper indul. Váltó próba: Egyes recseg, kettest nem veszi be. Vissza a szervízállásba kuplungállítás. Kő kemény a kuplung, megjött Piszmogi kolléga, ment egy kört is. kuplunggal valami nem oké. Sok a holtjátéka, kőkemény és nem emel ki rendesen. Ez még várat magára, mert a héten anyumnak kell a járgány. De ettől a kis kellemetlenségtől a váltója egészen jó lett. Nem folyik, nem csöpög és sikerült a kuplungot úgy belőni, hogy nem recseg a váltója, de marha kemény.
Devil: Nehogy ő is problémamentesen maradjon legalább 2 hétig. Arra lettem figyelmes pénteken reggel mikor járkáltam vele az utcában, hogy amikor eltekerem jobbra a kormányt, és a 2 szára 12 és 6 órához kerül, elhallgat a rádió, és meghülyül a műszerfal, kikapcsol az ablaktörlő. Okéé, hibakeresés kormánykapcsoló széthúz, miközben szól a rádió, ahogy a 6os fehér csatlakozót széthúztam akkor kerül, abba a helyzetbe az autó mintha a kormányt tekerném el, ugyan az a produkció. Gyújtás nélkül is világít minden a műszerfalon, a benzinszintmérő kiakad, műszerfal háttérvilágítás is. Vasárnap volt egy kis időm vele foglalkozni Miki kollégával. Ő neki sincs, fogalma mi lehet ez a jelenség. Az biztos, hogy akkumulátor sarut rajtahagyni nem merem, 1 percre sem mielőtt kigyullad. Nyomozás folyik, reméljük, kiderül mi a gebasz.
Következő: Pár hete elkezdte azt a váltója, hogy rükvercet nem akarja bevenni. Hiába kezdek vele bármit, megyek előre, rakom bárhova, nem lehet hátrahúzni, csak valami fertelmes hang kíséretében találja meg a helyét, de akkor is két kézzel. Ez a hiba pár hete kezdődött, és egyszer-egyszer jött csak elő. Most viszont 5 tolatásból, 3x ezt kell eljátszani vele. Érdekes hiba, váltóban olaj van kuplung tárcsa 1 éves, kinyomó szintén szerkezet szintén, bakok újak, váltó beállítva, összekötő új.
Harmadik: Szombaton reggel indítanám be a kocsit, kis esőben történő mókára,de nem indult el.. Tekerem kézzel a motort szikra nuku, e-gyújtás halott. Terméstesen vizet nem kapott sehol, semmi. Szóval passz.  Itt anyáztam egy sort. Kondit vissza. Pöcc-röff. Kíváncsiságból visszakötöttem az e-gyújtást és indult vele.
Másik esemény: végre sikerült beszereznem, egy normális és jó állapotú karbit. Lassan átesik egy felújításon, majd vasárnap felkerül az autóra.

Kommentek

KeMa

Ilyen villanyos hibával már találkoztam, nem csak polskinál :) Szerintem a kormányrudazatra feltekeredett egy utólag behúzott kábel, aminek a szigetelése el van nyíródva valahol. Ahogy tekered a kormányt, csak egy pozícióban zár rövidre, avagy folyik olyan irányba az áram, amerre nem kéne :) . Ezért produkálja a furcsa elektromos hibajelenséget.

Krizsi

Fogalmam sincs, nem bontottam meg még a burkolatot mert nem volt rá annyi időm. De arra felé utólagosan behúzott kábel nincs az egyszer biztos.

raver

Az e-gyújtás nekem is baszakszik , nehezen indul vele , újabban már nem csak hidegen hanem melegen is. kondi visszarakva, e-gyújtás benn hagyva tartaléknak. :)

Krizsi

raver #53715:
Nem tudom ezt a produkciót anyámnak is levágta 2x. Azóta megoldva a probléma kapcsolósítava van. Van váltó kapcsoló anyumnál béta üzemmódban.

raver

Krizsi #53717:
Annyira nem érdekel a dolog,ha kihal a kondi visszakötöm az e gyújtást aztán a cél helyen meg teszek új kondit. Van tartalék nálam több is.

Szólj hozzá!

Jelentkezz be az oldal tetején, vagy szólj hozzá facebook-fiókod használatával!