Fűtés konzol, és karbantartás.

Sziasztok.
Ismét Angel körül forogtunk az elmúlt pár napban. A fűtése még mindig nem jött helyre, pedig már mindent megnéztünk, ami szóba jöhet. Pár napja megemlítette anyum, hogy még az első télen volt vele szerelőnél, mert nem jött fel a fűtés. Azt is megemlítette, hogy valamit kivett belőle a szerelő. Mivel szórakoztam már a fűtéskonzollal jó párszor, gondoltam vagy a kis terelő ajtót, vagy valami mást vett ki az "szerelő”. Sikerült szereznem másikat Gráf kollégától. Tegnap be is építettük anyum kocsijába, de a benne levőt katasztrófa volt kivenni. Az az okos szerelő alakított jó párat még: A szivargyújtót és a rádiót olyan szinten gányúl kötötte be, hogy nem bírtam kiigazodni rajta, hogy mi hova megy. @nyáztam jó ideig mire sikerült kiigazodnom azon a kábelerdőn. Akkor jöhetett végre a rádió kioperálása a boxból. Ismét nagyot alakított a szerelő, amikor beszerelte. Össze-vissza hajlítgatta a keretet Nem tudom hol tanult ez bármit is bekötni vagy csinálni, de ha összetalálkozom, vele elküldöm a .csába.
Piszmogi kollegát is emlegettük, a tegnapi nap folyamán. Valamikor teli szilózta a fűtés körüli részeket a csomagtartóban, alig bírtuk kivágni a szilóhegyeket. Sikerült kioperálni a a konzolt a kocsiból mehet bele a rádió, szivargyújtó. Mielőtt felraktuk a konzolt kiderítettem melyik kábel, hogy tartozik, de felére igy sem jöttem rá. Ez lesz a következő meló. Visszakötöttem a rádiót. A szivargyújtó majd később.
Gráf kollega nekiesett beállítani a szelephézagot, és a mexhézagot is. Összeraktuk belül, a motorral is végeztük. Ezek után jöhetett a próbaindítás. Szuper pöcc röff, szépen jár , nem kopog, nem csattog.
Itt végeztünk is. Remélem, jó ideig nem kell hozzányúlni, mert már idegeimre megy.
 http://www.youtube.com/watch?v=V4Tji_e9IaU Angel indítása.

Csak hogy Devil se maradjon ki. Október 22.én történt egy csúnya baleset az autóval. Nevet nem említek összetörte a kocsim jobb elejét, nem kifejezés, hogy elég rondán. Kép nem készült róla.

Kommentek

Kopányi Sándor

Cápalemezt tessék feltenni. Mi lesz így Devillel?

Krizsi

Kopányi Sándor #53918:
Amint most átkerült Gráf kollégához. Ott lesz kilakatolva mert meg van hozzá minden és csak neki kell állni. De sajnos idő szűkében mind a kettőnknek nehéz.

Szólj hozzá!

Jelentkezz be az oldal tetején, vagy szólj hozzá facebook-fiókod használatával!